Könyv Kata: A kép tekintete, Simontornyai Vár Galéria,
2018. jún. 30 – aug. 26.
A kép tekintete című kiállításon az
utóbbi 3 évben készült munkákat láthatunk, mégpedig Könyv Katának a pécsi
műteremben töltött időszakából. A tárlat a doktori képzés keretében született
művekből merít, így valamiféle keresztmetszetet kaphatunk a festő alkotói pályájának
egyik fontos időszakáról és a művészi kibontakozás folyamatáról.
Könyv Kata, mondhatjuk, a hagyományos festészet
képviselője. Vállalása – persze számos kitérővel tarkított tapasztalás, mely –
a manualitás és matéria iránti vonzódás eredménye. Vizsgálódásának tárgya
azonban mindvégig megmarad a jelenben, és a generációjára is jellemző módon a
fókuszpontban az ember áll, az egyéni vívódások, szorongások, a személyiség
felépülése, rétegzettsége, a társas kapcsolatok, a társadalmi kérdések.
Könyv Katát a humánum foglalkoztatja. A festői gesztus
a leghívebb, legérzékenyebb, egyszersmind a legszemélyesebb, ezáltal
legizgalmasabb lenyomata a mélyben húzódó, képlékeny formálódásnak. Művészi
attitűdje a személyességen túl a különös együttállásokon alapuló humor, irónia
és szürrealitás szűrőjén keresztül, néhol groteszkbe hajlón láttatja a világot,
a valóságot – legalábbis amit annak látunk, esetleg annak akarunk látni.
A formai és tartalmi síkkal való játék során kérdések
vetődnek fel és több érzékeny pontot érint. Úgy mint a külső és belső, a
valóság és látszat kérdése és esetleges összemosódása, felcserélhetősége, vagy
éppen az egymást feltételező ellentétpárok, a fény-árnyék, a szép-rút vagy a
jó-rossz esetében, mely dualista erők hatása által alakított, mégis, arányrendszerben,
viszonylagosságban létező jelenség, ahol a két véglet maga is
megkérdőjelezhető.
Gondoljunk csak a nagy kérdésre: Mi a szép? Könyv Kata
olajfestményein a komponálás, a kivágat, a hiány, az elhagyás vagy éppen a
láttatás aspektusaiban a fókuszálás döntő jelentőségű, ha tetszik, üzenet
értékű. Az igazi műalkotás esetében egy valódi alkotófolyamat által mindig a
tartalom, a mondani akarás mikéntje diktálja a formát, ahol nincsenek
sémák, konvenciók, sem öncélúság. Talán ezért is vált Könyv Kata számára olyan
fontossá a Supka Magdolna által megfogalmazott „drámai groteszk”, melyről ezen
a címen megjelent tanulmánykötetében olvashatunk.
Az apróságokban vagy részletekben megbújva, a
mindennapiban, az egyszerűben és a nyersben van valamiféle többleterő, valami
monumentalitás, így a műveknek a szimbolikus erejű gondolati kitágítás fontos
jellemzője. Végső soron önreflexió, öntisztulás, Könyv Kata egy installációját
megidézve, amelyet a festés végén megejtett ecsetkimosások alkalmával formálódó
és fogyatkozó maradékszappanokból készített. Ha a festés egyfajta
misztikus küzdelem és teremtés, ülepítő öntisztulás, akkor rituális lezáró
aktus lehet a festő kezén és az ecseten maradt nyomok, a küzdelem nyomainak
eltüntetése. Miközben a szappan magából adva fejti ki jótékony hatását,
fogyatkozik, akár a Krisztust idéző gyertya, vagy a legenda szerinti pelikán,
amely saját húsát tépve táplálja fiókáit. Mindez pedig egy zárt fiókdobozra van
helyezve, aminek a tartalma titokzatos rejtély.
Könyv Kata gyakran használ szimbólumokat. Olykor
előképek is előkerülnek, melyekkel gazdagítja, árnyalja a mögöttes tartalmat,
és ezen egyéni kapcsolódás révén sajátos folytonosságot teremt. Példának okáért
a Greco és én című képén a festő csukott szemű önarcképének
száját El Greco Bűnbánó Magdolnája – kép a képben – fedi. Egy
újabb gondolati lépést téve pedig ott az Anyajegyek emlékbe című
műve, melyen a homogén háttér leplet formáló kivágatában megjelenő nőalak a
szíve fölötti, inkább sebhelyeire emlékeztető anyajegyeit engedi láttatni.
Ezen a vonalon továbbhaladva említhető a halat tartó
férfit ábrázoló festmény. Az arcvonások csupán a kifogott halon tükröződnek
vissza, és bár „fejetlen életképként”, vagyis fej nélküli életképnek is
vehetjük, Könyv Kata szívesen használ utalásokat, így megkockáztatható,
tulajdonképpen ily módon a hal a férfialak maga. Krisztusi szimbolikával, mert
a „nagy fogással” győztes és áldozat egyszerre. Lazábban kapcsolódó kép a
– tükröződés adta lehetőségeket újfent kihasználó – tenyérben tartott kis újévi
malac, és annak fényes, aranyat imitáló, hamis felületén a torzuló és
kicsorbuló arcok sora. Az újnak, újabbnak és hamisnak a bálványa.
A „kifordítottság” Könyv Kata érdekes motívuma.
Megjelenik az épület érhálózatának tekinthető huzalokban és kapcsolókban,
mellyel az emberi testre utal, míg jelen esetben a szépségiparra, fogyasztásra
és önképre reflektál fanyar humorral átitatva, amikor a fal előtt egy nekünk
háttal álló női alakot ábrázol, miközben a hátán sorjáznak a melltartók,
árcímkével, talán páncélként, de a valót elfedve, nem pedig szemtől szemben.
A tükröződés folyományaként Könyv Kata a látszat
kérdésével is előszeretettel foglalkozik. A két változatban megfestett Illúzió című
kép a tejüvegen át szemlélt alak árnyát, feloldódását, mintegy valamiféle
energiaáramlást láttatva indítja el az asszociációs folyamatot. És ahogyan a
körvonalak szétfoszlanak, újabb és újabb hajlatok, héjak kerülnek fedésbe,
ezáltal mintázva meg az egymásra vetített alakok tömegének ezernyi apró
rezdülését.
Kísérletező kedvétől hajtva Könyv Kata a kifejezési
lehetőségek skáláját kívánja szélesíteni. Puha képek sorozatában
a bőr felületét imitáló hordozóra festi testrészfragmentumait, és a rá jellemző
vizuális játékkal utal a mögöttes tartalmakra. Ez esetben, noha a négyzetes
képformátumot megtartja, különböző méretek és arányok által határolt kivágatok
készülnek. Mindez pedig előzménye Könyv Kata DLA-s vizsgamunkájának, a nagyobb
méretű és már szabálytalan, formázott, speciális puha hastorzónak, aminek a
köldökében egy hajlított, nagylátószögű tükör van elhelyezve. Különös képmása
lesz ez a belenéző látogatónak, hiszen a tekintet a lélek tükre, ahogy mondják,
ezzel a legszemélyesebb és -sokatmondóbb, miközben egy pillanatra a világ
köldökévé, origójává változik a születés csodájának gyújtópontjában. Innen hát
a kiállítás címe: A kép tekintete.
kulter.hu 2018.17.10. – A megnyitószöveg szerkesztett változata.
