Könyv Kata: Kívülvalóság, Magyar Műhely Galéria, Budapest, 2017. ápr. 5 - 28.
Generációjának egyik legtehetségesebb fiatal festője,
Könyv Kata a Magyar Képzőművészeti Egyetemen diplomázott (2008.) Gaál József
tanítványaként, jelenleg doktori képzésen vesz részt Pécsen. A Magyar Műhely
Galériában megrendezett tárlaton a tradicionális festészeti vonulatot képviselő
alkotó klasszikus olaj és vászon technikájú képei mellett láthatók egyéb
hordozóra készült munkák is, és a festő az installáció nyújtotta lehetőségeket
is kihasználta.
A kiállítás címében a művész a foucault-i ’kívülvaló
gondolatára’ (la pensée du dehors) utal, mely szerint a kint és bent közötti
elválasztó vonal nem rögzíthető, s mint gondolat, egyfajta
hatásmechanizmus van jelen.
Könyv Kata realista festészeti attitűdje metaforikus
ihletettségű és groteszkbe hajló, melynek sajátos eleme az irónia és a humor. A
festőt körülvevő személyes élettér, vizuális környezet reflexiója jelenik meg a
képeken, de nem valamiféle mimézisről vagy üres esztétizálásról van szó, sokkal
inkább a vizuális és a gondolati sík egységéről, a tartalom és a forma
egyensúlyáról, mely a valódi műalkotás sajátja, ily módon mentes minden
sallangtól és öncélúságtól. Eme szándék vezeti Könyv Katát, amikor az
asszociációkra épülő érzelmi és gondolati töltéssel bíró munkáit létrehozza.
Azon belső késztetés, kényszer hajtja, mely által a műveken keresztül a
megismerés és megértés ülepítő folyamata megy végbe, a mélyebb összefüggések
feltérképezésének szándéka által diktált minden, miközben hangsúlyos szerepet
játszik az (ön)kritikus szemlélet.
A jelen korunkat alakító információáradat és az
egymást érő legkülönfélébb vizuális impulzusok különös, kiméraszerű képződményt
alkotnak bennünk, s rengeteg hiánypótlékkal kábítanak. A felhalmozott lexikális
tudás, részlet ellenére, amivel a nagy egészet áhítjuk
„összerakni”, inkább a fragmentálódás, mint a kohézió válik tendenciává. A jó
értelemben vett érzékenység elcsökevényesedik, noha csakis a beleérzés által
kerülhetünk közelebb a lényeghez. Az „örök titok” megmarad, mert
fátyol homályosítja el tekintetünket, mely nem lebben fel, ám rajta keresztül
mégis átszűrődik egy kevés fény teret engedve a sejtésnek, így a titokzatosság
örök kísértés – talán nem is baj. Be kell látnunk, valójában semmivel nem
tudunk többet, mint elődeink, s a hibákat is újra és újra elkövetjük. Mégis,
gondoljuk meg, nem lehetséges, hogy közelebb vagyunk a lényeghez,
mint gondolnánk, csak nem látunk, pusztán nézünk? Nem
igaz-e, hogy ami igazán lényeges, az valójában nagyon is egyszerű?
A „kívülvalóság”-ban ott a szétzilálódás veszélye, és
az elszakadás momentuma is megidéződik. A széttöredezett egész szilánkjainak
különböző minősége, különös egymásmellettisége montázs-szerűen „találkozik”, de
forradások nélkül már nem ízesül.
Könyv Kata festészetében az élet szőttese, az emberi
lét teljessége ölt testet, az egyént gyötrő létkérdések és a – gyakran önmagunk
által kreált útvesztőnek tetsző labirintusban – civilizációs társadalmi
problémák tapintódnak ki éppen ama fókuszálás által, ahogyan a festő a
fragmentumba, a szimbólumteremtő, szinte jellé emelt kiragadott részletbe,
valamint az irányított motívumtársításba sűríti egy-egy leleplező vallomás
sóhaját vagy éppen felkiáltását. Képei által a ciklikusság és az ellentétes
erőhatások közötti fluktuáció, a centrum és a periféria, a rész és az egész, a
valóság és a látszat, egészen a projekció kérdésének felvetéséig jutunk,
egyúttal megidézve az érzelmek, a szépség, a fogyasztás, a szerepek és az álarc
problémakörét.
Az Éjszakai leolvasás című festmény
gázórája a fogyasztás, a jólét és az élet gondolatkörét idézi meg, egy
szerkezet egyértelmű utalással az emberi szívre, ahogy a csövek is az
érrendszerhez hasonlóan veszik körbe. A kiállítótér takaróburkolatának
megnyitásával feltárult az épület saját „hálózata” is, mintegy különleges
adalék, az eredeti és a festett való. Még egy lépés. Az Arany-arány című
kép sokak által ismert kis újévi malaca anyagában legfeljebb csak imitálja az
aranyat, csillogása hamis illúzió, ahogyan a bőséget szimbolizáló koca
méretének is csupán töredéke a tenyérnyinél is kisebb „jószág”, bár a
szokásokat tekintve nem a méret a lényeg, igaz, a fiatal sertés ajánlott,
hanem, hogy előre túrjon. Csalódottan kereshetjük a felületén eltorzult arcunk,
vonásunk tükröződését.
A Részben egész-sorozat, ún. „Puha képek”
hordozója nem vászon, az alkotó ily módon próbálta hangsúlyozni, kiemelni a
test lágyságát és bársonyosságát. Az emberi testrészek hol könnyebben, hol
nehezebben felismerhetők, de a pőre valóság felmutatásán túl, mint az összefont
ujjak fogaskerékre, cipzárra emlékeztető cikk-cakkja, vagy éppen a köldök rése
és a hasfal finom sávjai által kirajzolt „tájkép” egyrészt, mint az élet
lenyomata, másrészt, mint a gondolati síkon történő kiegészítés kiindulópontja
jelenik meg.
Az Édeske és a Szívtál két
kisméretű, intim kép. A vásznon csupán egy szív alakú, fehér porcelántál van
ábrázolva premier planban, vetett árnyékkal, mely szorosan öleli körül a
fényforrással átellenes szív-oldalt, része annak, s miközben kiemeli a
ragyogását, az árnyéknak, mint fény-hiányos sötét oldalnak, nélkülöznie kell
azt. Az egyszerű tálkában pedig mindössze egy apró édesítőszert találni. Oldott
ecsetkezeléssel, lazán feldobott, a háttérben már-már feloldódó finom, kerek
tányér és a fémes, hideg és éles villa találkozásának kettőssége uralja a Mint
a villám című festményt.
A festőnő Maszk I-II. (Fehérre és Paint
it black alcímmel) című festmény feketén-fehéren „tálalt” arctisztító
pakolás-maszkjai természetesen egy hétköznapi szépségápolási procedúra
megörökítői, de miközben a nőiséggel foglalkozó festészeti vonalat is
megpendíti, Könyv Kata esetében nem feledkezhetünk meg arról, hogy
előszeretettel alkalmazza az apró dolgok, a lényegtelennek tűnő mozzanatok
mögött húzódó áttételesség általi gondolattársítást, s nincs ez másként ebben
az esetben sem. Titulálhatjuk profán szentképeknek a Kívülvaló I-II.
című művet. Mindkét alkotás éteri letisztultságra törekszik, s a lényegtelent
elvető puritánság befelé fordulásra hívja a nézőt is. Az egynemű fehér háttér
lepelként öleli körül az arcot és a mellkast, s élesen kirajzolja, szinte
kivágva azt a térből, helyet követelve neki létre hívja, de míg az egyik
esetben a belső nehezen kivehető, elmosódó, addig a másik
esetben (Anyajegyek emlékbe alcímmel) a szuggesztív tekintetű alak
anyajegyekként induló sebhelyeit fedi fel.
Könyv Kata egy „éles szemű” és „nyitott lelkű” művész
jó érzékével, finoman hangolt költőiségével, humorral és olykor iróniával teli
asszociatív ihletettséggel irányítja a figyelmet a valóság felfogásának kérdésére,
az egyént meghatározó és mozgató lelki tényezőkre, a kettősségekre, a
disszonanciára, miközben az erőteljes és vérbeli festőiséggel megfogalmazott
műveiben a zsigeri festészet iránti elkötelezettség, mintegy szinte erotikus
munkafolyamat és felületalakítás mindvégig jelen van. Ez az egység jelenti
biztosítékát az előtte álló hosszú útnak.
Balkon, 2017/2.
