Bogdándy Szultán kiállítása. Budapest Art Brut Galéria, 2015. nov. 27 – 2016. jan. 30.
Bogdándy Szultán legújabb, 2015-ben készült munkái
láthatók a Budapest Art Brut Galériában. Megjegyezendő, hogy egy másik jeles
esemény is történt idén, hiszen a művész májusban magánmúzeumot hozott létre
műveinek megőrzésére és bemutatására.
Az art brut, vagyis a nyers művészet talán
leghitelesebb képviselője hazánkban Bogdándy Szultán. Pontosan érzékeli a
világban történő változásokat, az egység és a konvenciók felbomlását, a
nézőpontváltásokat vagy éppen a hagyomány torzulását, elhalását. Éppen ezért
egyedi és őszinte nyelvezete nem érthető meg igazán, ha a már jól ismert és
megszokott kategóriákban gondolkodunk, hiszen művészete nem illeszkedik bele a
klasszikus ideákra és esztétikára alapozott vizsgálódásba. Nem is lehetséges
ugyanúgy „szólni”. Az ismeretlentől való félelem kapaszkodókat keres,
biztonságot nyújtó szabályosságot, melyhez önvédelemből görcsösen ragaszkodik.
Mindez a megszokottól eltérő elutasításában mutatkozik meg, mely a groteszket
valamiféle visszatetsző szörnyűségként aposztofálja, ám szabályok által gúzsba
kötjük magunkat. A jelentés immár a formában, az anyagban van. A mű kisugárzása
a megformálásból fakad, melyet emocionális fogékonysággal közelíthetünk meg.
Ebben a „másfajta szépség”-ben a legszemélyesebb és legszubjektívebb
megnyilvánulás jut érvényre. A valódi érték, az igazi tudás az általánosító,
sematikus és felszínes ábrázolástól való eltérésben rejlik, mely elrugaszkodva
minden konvenciótól őszinteségében, egyediségében és tökéletlenségében valami
lényegit hordoz. Ily módon az egyedi esztétika egyben maga a tartalom, s a
„szépség” új értelmet nyer. Meg kell tanulni „látni”. Ha létrejön a beleérzés,
megérintettségünk által a szépséget is felfedezzük a különösben vagy az
esendőben, és a felismerés katarzisa, hogy az élet megismerhetetlen
titokzatosságában, mélységében van valami tragikum, valamint az igazság
kimondásának ereje személyes kötődést vált ki a művel.
Bogdándy Szultán számára az alkotófolyamat erőteljes
belső kényszer. Művei létrehozásakor belső feszültség űzi, vezeti, s ez az
érzelmi fűtöttség addig nem mérséklődik, míg a motivációt jelentő érzés
kifejezésre nem jut. Alkotásaihoz a legegyszerűbb és leghétköznapibb anyagokat,
tárgyakat használja fel, minden általa beépített szerves és szervetlen anyag
lélekkel teli, s meggyötörtsége által illeszkedik a tárgyegyüttesekbe.
Szimbolikus tartalmakkal telt művészetében a jó és rossz, a szent és profán
pólusai feszülnek, miközben alkotásai által az emberről vall, s keresetlen
őszinteségében, nyersességében a mélylélektan problémái öltenek testet. A
mindannyiunkat gyötrő létkérdések és a mindannyiunkban meglévő alapérzések, a
magárahagyatottság, az elesettség, a félelmek, a szorongások, valamint a
különböző külső és belső gátak sűrűsödnek a munkákban.
A kiállítótérben szellősen elhelyezve, teret hagyva a
műveknek, hogy „élhessenek”, Bogdándy Szultán öt munkája látható: a Magánzárka,
a Boszorkányszombat, a Kovácsműhely, A gyalu és
a Keresztelőmedence. A külön-külön is erőteljes alkotások így egy
egészet alkotnak.
A Boszorkányszombat éjjeli
misztériumát a megfoghatatlanság jellemzi, a titok. A női és férfi princípium
találkozása ez, amire a nőalak és a szarv fallikus szimbóluma utal, s a
kilincsek és zárak az ajtók feltárását, a szintek közötti átjárást idézik meg.
Ennek kapcsán eszünkbe juthat Bartók Béla A Kékszakállú herceg
vára című operája is.
A Kovácsműhely című művében az ősi
mesterség szinte valamiféle mitikus cselekedet, melyben a kovácsok csontból
készítenek fejeket, ami saját képmásukat formázza, őrzi, sokszorozza.
A kiút problematikát felvető, ily módon labirintusként
is értelmezhető Magánzárka az egyén „belső és külső falait”
idézi meg. A gyógyszerfolyondár és a létrák, melyek között leláncolt és még
szabadon használható is van, az alternatívákat mutatja fel. A kérdés az, hogy a
fal, mely óv és elválaszt egyszerre, megoldást jelent-e, vagy csupán rideg és
kietlen kősírba temeti magát az ember általa, ám előfordulhat, hogy a súlya
alól immár képtelen kitörni.
A művész személyes élményét dolgozza fel A
gyalu című alkotásában, ahol egy kórházi szobát láthatunk
felülnézetből. A nyitott rekeszek, mint egyfajta átjáró, a lélekre utalnak. Az
élet kiszámíthatatlanságát szimbolizálva a betegágyon fekvők közül egy le van
takarva fekete lepellel, rámutatva arra, sohasem tudni, hogy éppen kit ragad el
a halál, „kit ér el a gyalu”. Ily módon a művész párhuzamba állítja az emberi
szenvedést és a tárgyak kialakításának folyamatát, valamint az élettartamuk
alatt szerzett „sebeket”, s kisugárzásuk, lélekkel telítettségük ebből fakad.
A Keresztelőmedence című műben egy
főpapra emlékeztető alak jelenik meg, mely alatt ugyan a keresztelőmedencében
egy eltörpülő figura található, ám a fából kialakított emberalak
fémlemez-borításának csavarokkal történő felerősítése által a keresztrefeszítés
idéződik fel.
Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy Bogdándy
Szultán mostani kiállítása az életút teljességét járja végig.
Élet és Irodalom, 2015. december 4.
Bogdándy Szultán kiállítása. Budapest Art Brut
Galéria, 2015. nov. 27 – 2016. jan. 30.
Bogdándy Szultán legújabb, 2015-ben készült munkái
láthatók a Budapest Art Brut Galériában. Megjegyezendő, hogy egy másik jeles
esemény is történt idén, hiszen a művész májusban magánmúzeumot hozott létre
műveinek megőrzésére és bemutatására.
Az art brut, vagyis a nyers művészet talán
leghitelesebb képviselője hazánkban Bogdándy Szultán. Pontosan érzékeli a
világban történő változásokat, az egység és a konvenciók felbomlását, a
nézőpontváltásokat vagy éppen a hagyomány torzulását, elhalását. Éppen ezért
egyedi és őszinte nyelvezete nem érthető meg igazán, ha a már jól ismert és
megszokott kategóriákban gondolkodunk, hiszen művészete nem illeszkedik bele a
klasszikus ideákra és esztétikára alapozott vizsgálódásba. Nem is lehetséges
ugyanúgy „szólni”. Az ismeretlentől való félelem kapaszkodókat keres,
biztonságot nyújtó szabályosságot, melyhez önvédelemből görcsösen ragaszkodik.
Mindez a megszokottól eltérő elutasításában mutatkozik meg, mely a groteszket
valamiféle visszatetsző szörnyűségként aposztofálja, ám szabályok által gúzsba
kötjük magunkat. A jelentés immár a formában, az anyagban van. A mű kisugárzása
a megformálásból fakad, melyet emocionális fogékonysággal közelíthetünk meg.
Ebben a „másfajta szépség”-ben a legszemélyesebb és legszubjektívebb
megnyilvánulás jut érvényre. A valódi érték, az igazi tudás az általánosító,
sematikus és felszínes ábrázolástól való eltérésben rejlik, mely elrugaszkodva
minden konvenciótól őszinteségében, egyediségében és tökéletlenségében valami
lényegit hordoz. Ily módon az egyedi esztétika egyben maga a tartalom, s a
„szépség” új értelmet nyer. Meg kell tanulni „látni”. Ha létrejön a beleérzés,
megérintettségünk által a szépséget is felfedezzük a különösben vagy az
esendőben, és a felismerés katarzisa, hogy az élet megismerhetetlen
titokzatosságában, mélységében van valami tragikum, valamint az igazság
kimondásának ereje személyes kötődést vált ki a művel.
Bogdándy Szultán számára az alkotófolyamat erőteljes
belső kényszer. Művei létrehozásakor belső feszültség űzi, vezeti, s ez az
érzelmi fűtöttség addig nem mérséklődik, míg a motivációt jelentő érzés
kifejezésre nem jut. Alkotásaihoz a legegyszerűbb és leghétköznapibb anyagokat,
tárgyakat használja fel, minden általa beépített szerves és szervetlen anyag
lélekkel teli, s meggyötörtsége által illeszkedik a tárgyegyüttesekbe.
Szimbolikus tartalmakkal telt művészetében a jó és rossz, a szent és profán
pólusai feszülnek, miközben alkotásai által az emberről vall, s keresetlen
őszinteségében, nyersességében a mélylélektan problémái öltenek testet. A
mindannyiunkat gyötrő létkérdések és a mindannyiunkban meglévő alapérzések, a
magárahagyatottság, az elesettség, a félelmek, a szorongások, valamint a
különböző külső és belső gátak sűrűsödnek a munkákban.
A kiállítótérben szellősen elhelyezve, teret hagyva a
műveknek, hogy „élhessenek”, Bogdándy Szultán öt munkája látható: a Magánzárka,
a Boszorkányszombat, a Kovácsműhely, A gyalu és
a Keresztelőmedence. A külön-külön is erőteljes alkotások így egy
egészet alkotnak.
A Boszorkányszombat éjjeli
misztériumát a megfoghatatlanság jellemzi, a titok. A női és férfi princípium
találkozása ez, amire a nőalak és a szarv fallikus szimbóluma utal, s a
kilincsek és zárak az ajtók feltárását, a szintek közötti átjárást idézik meg.
Ennek kapcsán eszünkbe juthat Bartók Béla A Kékszakállú herceg
vára című operája is.
A Kovácsműhely című művében az ősi
mesterség szinte valamiféle mitikus cselekedet, melyben a kovácsok csontból
készítenek fejeket, ami saját képmásukat formázza, őrzi, sokszorozza.
A kiút problematikát felvető, ily módon labirintusként
is értelmezhető Magánzárka az egyén „belső és külső falait”
idézi meg. A gyógyszerfolyondár és a létrák, melyek között leláncolt és még
szabadon használható is van, az alternatívákat mutatja fel. A kérdés az, hogy a
fal, mely óv és elválaszt egyszerre, megoldást jelent-e, vagy csupán rideg és
kietlen kősírba temeti magát az ember általa, ám előfordulhat, hogy a súlya
alól immár képtelen kitörni.
A művész személyes élményét dolgozza fel A
gyalu című alkotásában, ahol egy kórházi szobát láthatunk
felülnézetből. A nyitott rekeszek, mint egyfajta átjáró, a lélekre utalnak. Az
élet kiszámíthatatlanságát szimbolizálva a betegágyon fekvők közül egy le van
takarva fekete lepellel, rámutatva arra, sohasem tudni, hogy éppen kit ragad el
a halál, „kit ér el a gyalu”. Ily módon a művész párhuzamba állítja az emberi
szenvedést és a tárgyak kialakításának folyamatát, valamint az élettartamuk
alatt szerzett „sebeket”, s kisugárzásuk, lélekkel telítettségük ebből fakad.
A Keresztelőmedence című műben egy
főpapra emlékeztető alak jelenik meg, mely alatt ugyan a keresztelőmedencében
egy eltörpülő figura található, ám a fából kialakított emberalak
fémlemez-borításának csavarokkal történő felerősítése által a keresztrefeszítés
idéződik fel.
Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy Bogdándy
Szultán mostani kiállítása az életút teljességét járja végig.
Élet és Irodalom, 2015. december 4.
Bogdándy Szultán kiállítása. Budapest Art Brut
Galéria, 2015. nov. 27 – 2016. jan. 30.
Bogdándy Szultán legújabb, 2015-ben készült munkái
láthatók a Budapest Art Brut Galériában. Megjegyezendő, hogy egy másik jeles
esemény is történt idén, hiszen a művész májusban magánmúzeumot hozott létre
műveinek megőrzésére és bemutatására.
Az art brut, vagyis a nyers művészet talán
leghitelesebb képviselője hazánkban Bogdándy Szultán. Pontosan érzékeli a
világban történő változásokat, az egység és a konvenciók felbomlását, a
nézőpontváltásokat vagy éppen a hagyomány torzulását, elhalását. Éppen ezért
egyedi és őszinte nyelvezete nem érthető meg igazán, ha a már jól ismert és
megszokott kategóriákban gondolkodunk, hiszen művészete nem illeszkedik bele a
klasszikus ideákra és esztétikára alapozott vizsgálódásba. Nem is lehetséges
ugyanúgy „szólni”. Az ismeretlentől való félelem kapaszkodókat keres,
biztonságot nyújtó szabályosságot, melyhez önvédelemből görcsösen ragaszkodik.
Mindez a megszokottól eltérő elutasításában mutatkozik meg, mely a groteszket
valamiféle visszatetsző szörnyűségként aposztofálja, ám szabályok által gúzsba
kötjük magunkat. A jelentés immár a formában, az anyagban van. A mű kisugárzása
a megformálásból fakad, melyet emocionális fogékonysággal közelíthetünk meg.
Ebben a „másfajta szépség”-ben a legszemélyesebb és legszubjektívebb
megnyilvánulás jut érvényre. A valódi érték, az igazi tudás az általánosító,
sematikus és felszínes ábrázolástól való eltérésben rejlik, mely elrugaszkodva
minden konvenciótól őszinteségében, egyediségében és tökéletlenségében valami
lényegit hordoz. Ily módon az egyedi esztétika egyben maga a tartalom, s a
„szépség” új értelmet nyer. Meg kell tanulni „látni”. Ha létrejön a beleérzés,
megérintettségünk által a szépséget is felfedezzük a különösben vagy az
esendőben, és a felismerés katarzisa, hogy az élet megismerhetetlen
titokzatosságában, mélységében van valami tragikum, valamint az igazság
kimondásának ereje személyes kötődést vált ki a művel.
Bogdándy Szultán számára az alkotófolyamat erőteljes
belső kényszer. Művei létrehozásakor belső feszültség űzi, vezeti, s ez az
érzelmi fűtöttség addig nem mérséklődik, míg a motivációt jelentő érzés
kifejezésre nem jut. Alkotásaihoz a legegyszerűbb és leghétköznapibb anyagokat,
tárgyakat használja fel, minden általa beépített szerves és szervetlen anyag
lélekkel teli, s meggyötörtsége által illeszkedik a tárgyegyüttesekbe.
Szimbolikus tartalmakkal telt művészetében a jó és rossz, a szent és profán
pólusai feszülnek, miközben alkotásai által az emberről vall, s keresetlen
őszinteségében, nyersességében a mélylélektan problémái öltenek testet. A
mindannyiunkat gyötrő létkérdések és a mindannyiunkban meglévő alapérzések, a
magárahagyatottság, az elesettség, a félelmek, a szorongások, valamint a
különböző külső és belső gátak sűrűsödnek a munkákban.
A kiállítótérben szellősen elhelyezve, teret hagyva a
műveknek, hogy „élhessenek”, Bogdándy Szultán öt munkája látható: a Magánzárka,
a Boszorkányszombat, a Kovácsműhely, A gyalu és
a Keresztelőmedence. A külön-külön is erőteljes alkotások így egy
egészet alkotnak.
A Boszorkányszombat éjjeli
misztériumát a megfoghatatlanság jellemzi, a titok. A női és férfi princípium
találkozása ez, amire a nőalak és a szarv fallikus szimbóluma utal, s a
kilincsek és zárak az ajtók feltárását, a szintek közötti átjárást idézik meg.
Ennek kapcsán eszünkbe juthat Bartók Béla A Kékszakállú herceg
vára című operája is.
A Kovácsműhely című művében az ősi
mesterség szinte valamiféle mitikus cselekedet, melyben a kovácsok csontból
készítenek fejeket, ami saját képmásukat formázza, őrzi, sokszorozza.
A kiút problematikát felvető, ily módon labirintusként
is értelmezhető Magánzárka az egyén „belső és külső falait”
idézi meg. A gyógyszerfolyondár és a létrák, melyek között leláncolt és még
szabadon használható is van, az alternatívákat mutatja fel. A kérdés az, hogy a
fal, mely óv és elválaszt egyszerre, megoldást jelent-e, vagy csupán rideg és
kietlen kősírba temeti magát az ember általa, ám előfordulhat, hogy a súlya
alól immár képtelen kitörni.
A művész személyes élményét dolgozza fel A
gyalu című alkotásában, ahol egy kórházi szobát láthatunk
felülnézetből. A nyitott rekeszek, mint egyfajta átjáró, a lélekre utalnak. Az
élet kiszámíthatatlanságát szimbolizálva a betegágyon fekvők közül egy le van
takarva fekete lepellel, rámutatva arra, sohasem tudni, hogy éppen kit ragad el
a halál, „kit ér el a gyalu”. Ily módon a művész párhuzamba állítja az emberi
szenvedést és a tárgyak kialakításának folyamatát, valamint az élettartamuk
alatt szerzett „sebeket”, s kisugárzásuk, lélekkel telítettségük ebből fakad.
A Keresztelőmedence című műben egy
főpapra emlékeztető alak jelenik meg, mely alatt ugyan a keresztelőmedencében
egy eltörpülő figura található, ám a fából kialakított emberalak
fémlemez-borításának csavarokkal történő felerősítése által a keresztrefeszítés
idéződik fel.
Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy Bogdándy
Szultán mostani kiállítása az életút teljességét járja végig.
Élet és Irodalom, 2015. december 4.
