Nagy Sára: Galagonya, Galéria IX, Budapest, 2012. szept. 7 - 25.
A fiatal generáció tehetséges festője, Nagy Sára
kiállítása a Galéria IX-ben Galagonya címmel nyílt meg nemrég, melyet Nagy
Zopán költői megnyitó szövegével vezetett be. A nagy méretű papír alapú, a
galéria tereit teljesen betöltő munkákat szemlélve nem igen lel nyugalomra a
tekintet – egy szellősebb rendezés következtében egyaránt lélegzethez jutna a
kép és a néző –, azonban végső soron a képek által közvetített felfokozott
állapot ilyen módon is kifejezésre jut.
Nagy Sára belülről építkezik, expresszív monomániás
festészetében az ember áll a középpontban. Beszédes tekintetű, barátairól
készített portréiban is a mélyre próbál hatolni, a rejtőző ént fürkészi.
Mindvégig a felszín alatti valóság foglalkoztatja, és még inkább igaz ez a
kiállítás anyagát kitevő önaktok esetében. Itt most nincs kulisszaszerű háttér,
utalás a nő „létterére” (szoba, ágy), mint egy korábbi sorozatánál, ahol a
különböző – felvett, s belemerevedett – pózokban egzisztáló kihívó, mégis
„megfosztott” nő jelenik meg.
A szénrajzokból és festményekből – melyekbe gyakran
belerajzol krétával – álló újabb sorozatában a lelki rezdülések drámája által
áll lecsupaszítva előttünk. Másfajta kitárulkozás ez.
Felvállalja az őszinteség általi kiszolgáltatottságot, s az ismeretlenbe való
hatoláshoz, a bizonytalan, rögös útra lépéshez szükséges hatalmas bátorságáról
tesz tanúbizonyságot – valójában másképp nem is lehet. Vállalt alászállása
önmaga mélységeinek megismerésére tett kísérlet, és keresés, valami bizonyosság
utáni emésztő vágy – elkerülhetetlen kínzó gyötrelem. Választ csak egymaga
találhat, az utat is magának kell bejárnia. Feloldás, megnyugvás csak az
önámítás nélküli tisztánlátás, az alázat és elfogadás által lehetséges. Nagy
Sára képeiben a belső valóság ölt alakot; az egyén eredendő
magányának fájdalma, félelmeinek, megfoghatatlanságának, változékonyságának
sűrített lenyomata merevedik ki. „Kifesti magából” vagy „terápia számára” –
mondják, valójában az alkotó nem tehet mást a belső indulatok szorításában. A
kifejezés kényszere a megismerés, a megértés vágya utáni felfokozott állapot,
mely a festés teremtő aktusában kiéleződik, s a felszínre törő tartalmak
áramlásában oldódik fel. Nehéz és veszélyes vállalkozás mindez. A művész vékony
határvonalon egyensúlyozik, s képesnek kell lennie a külső és belső világ
közötti átjárásra, elkerülve az önmaga kínzó képzeteiben való vergődés
rabságát, a megrekedést, s hogy az érzelmek sodrása által az örvény lerántsa
őt.
Különböző lélekállapotok tükröződnek az erősen
megvilágított, vallatóra fogott arcokon. A szuggesztív tekintet, ha nem is
találkozik a nézőével, az erős kisugárzás akkor is magával ragadja. A
meggyötörtség mégis a szemekből árad leginkább; a ránk emelt tekintet már nem
kérdő, nem vádló, hanem a vívódásban, az örökös belső harcban megfáradt ember
megtört pillantása, melyből ernyedt megkínzottság érződik ki. A test
meztelensége egyszerre kihívás és esendőség. A túlcsorduló indulat ereje, és
valamiféle nyers, démoni kisugárzás vegyül a sérülékeny, szeretetre éhes, a
megértés és megnyugvás vágya által űzött nő esendőségével.
A megdolgozott felület Nagy Sára számára a meggyötört
lélek, a benső kínzó feszültségének őskáoszként gomolygó
megtestesülése. Festői munkamódszerének sajátossága az erőteljes, örvénylő
ecsetkezelésben megmutatkozó zaklatott formakeresés, az átfestések, fedések
rétegződése, az építés-rombolás dinamikája által létrehozott pulzáló felület.
Némelyik festményén plasztikus megformálással az árnyékban elnyelődő formák
jutnak érvényre, míg másokon a vehemens gesztusokban felszabadult vonal
uralkodik el a képen. Az érzelmek diktálta vibráló, lendületes nyomhagyással
keresi a körvonalat. A vonal belehasítva a kép terébe önálló életre kel az
átvérző felületeken; összeköt és elválaszt. Önkiíró, szinte motorikus
munkamódszere révén az érzelmek azonnali, spontán kifejezésére fekteti a
hangsúlyt. Fenn áll a sematizmus veszélye, de az őszinteség és az ösztönös
ráérzés által a festőnek képesnek kell lennie a megújulásra. A feszített
képkivágás, a színkontrasztok, a fény-árnyék dinamika, valamint a hideg-meleg
tónusok ütköztetése által még keményebbé lesznek a képek. Az általa használt
felfokozott kolorit (a tüzes, élénk színek, a mélyvörös izzása, a fanyar
citromsárga, a hideg kékek, a rózsaszín) a képet átható hangulatot erősíti fel,
a fekete azonban gyakran jelenik meg ellenpólusként.
Nagy Sára termékenyen alkotó fiatal művész, akinek
markáns, vérbeli festőiséggel telt jellegzetes képi világa kíméletlenül őszinte
önvallomásaiból fakad.
Élet és Irodalom, 2012. szeptember 14.
